Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat szociális intézménye
Akadálymentes változat

Keresés

2019. Szeptember
HKSzeCsPSzoV
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

A Gyöngyösi sétányon búcsúzott a nyár2019.09.03

Augusztus 29-én csütörtökön, a Gyöngyösi sétányon került sor a 2019. évi Lakóközösségi Napok hetedik, és egyben utolsó előtti programjának megrendezésére. Az esemény mintegy esszenciáját adta a kedvelt és sokak által látogatott programsorozat idei rendezvényeinek: trópusias időjárási körülmények, rengeteg látogató, jókedvű rendezők és közreműködők, és gyakran felhangzó önfeledt kacagás jellemezte ezt a nyárvégi kulturális programot is, csakúgy, mint a sorozat megelőző állomásait.

 

 

Nehéz lenne megmondani, hogy ebben az esztendőben hány kerületi lakos élt a Lakóközösségi Napok által biztosított kikapcsolódási és szórakozási lehetőséggel, de biztosan nem tévedünk nagyot, ha a számukat tízezres nagyságrendűre becsüljük. Köztudomású, hogy a főváros nem fukarkodik nyári programokban, ám szinte valamennyi rendezvény közös vonása, hogy a kikapcsolódásra vágyóknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha esetleg meglátogatnák a Fővárosi Állat és Növénykertet, sétahajóznának egyet a Dunán, tekernének néhány kilométert a margitszigeti bringó-hintóval, vagy felkeresnék valamelyik képtárat vagy múzeumot.

 

 

 

A XIII. kerületi önkormányzat ezzel szemben hosszú évek óta biztosítja a városrészben élő, különböző korú, érdeklődésű és igényű embereknek a tartalmas és hasznos kikapcsolódás lehetőségét. A nyári programsorozat minden egyes rendezvényét nehéz lenne felsorolni, az azonban bizonyos, hogy az egyik legnagyobb tömeget megmozgató eleme a kerület különböző pontjain megrendezett Lakóközösségi Napok, amely különösen gazdag lehetőséget biztosít a kellemes bámészkodásra éppen úgy, mint az önkormányzat vezetőivel való találkozásra, különböző ügyességi játékokra, tornára és táncra, színpadi produkciók megtekintésére, kapcsolatteremtésre, tájékozódásra, lazulásra és feltöltődésre.

 

 

 

Azoknak sem kellett csalódniuk, akik szívesen majszolgatnak szabadidejükben kürtős kalácsot, felhőcukrot, pattogatott kukoricát, pecsenyezsíros-lilahagymás brúgót, vagy sajtos-tejfölös lángost, mivel mindez valamennyi rendezvényen tálcán kínálta magát a látogatóknak.

A Gyöngyösi sétányon megrendezett esemény a korábbi gyakorlatnak megfelelően ezúttal is közös tornával kezdődött, és ezúttal is zenei produkcióval, a New Orleans Music Show Jambalaya zenekar vidám műsorával végződött.

 

 

 

A kettő között különböző ügyességi és kézműves foglalkozások, Giovannini Kornél népdalokkal, mondókákkal és vidám rigmusokkal színezett, tanulságos bábelőadása, Zumba bemutató, világsláger egyveleg, a Holdvilág Színház produkciója, a Prevenciós Központ tallérgyűjtős (és beváltós!) nyereményjátéka, és ezernyi más program kínált kikapcsolódási lehetőséget.

 

 

 

Ezúttal is nagyon sok érdeklődő kereste fel az önkormányzati intézmények sátrait, és szinte egy pillanatra sem maradt üres szék a kerületi rendőrkapitányság és közterület-felügyelet közös sátrának asztalai előtt, ahol ebben az esztendőben kétségtelenül a Randevú a biztonsággal című, az önkormányzat támogatásával megvalósított új bűnmegelőzési program volt a legkeresettebb tájékozódási-beszélgetési pont.

 

 

 

Mint megtudtuk, a „randevúra” érkezett szakembereket most is sokan keresték meg a közrenddel, közbiztonsággal kapcsolatos észrevételeikkel, javaslataikkal,és nagyon sokan voltak azok az érdeklődők is, akik otthonuk, vagyontárgyaik és családtagjaik személyes biztonságának növelésére vonatkozó kérdéseikre vártak, és kaptak választ.

Ha meg kellene vonnunk az idei Lakóközösségi Napok programsorozat eddigi mérlegét, egyértelműen pozitív eredményről adhatnánk számot. Ez a rendezvény teljes mértékben beépült a kerület lakosainak nyári kulturális programjába, a városrészben élők szeretik és szívesen látogatják eseményeit.

 

 

 

Lassan búcsúzik 2019 nyara, de szeptember 12-én még találkozhatnak egymással a Lakóközösségi Napok kedvelői: a sorozat záró rendezvényére szeptember 12-én a megszokott időpontban, 15.00 órai kezdettel várják az érdeklődőket, ezúttal a József Attila téren.

 

 

 

Képgaléria