Újra együtt, a Bulcsú parkban

Augusztus 4-én a Lehel Csarnok Élelmiszerkereskedelmi Központ szomszédságában lévő Bulcsú parkban folytatódott a kerületi önkormányzat nagy népszerűségnek örvendő, gazdag kulturális, kapcsolatfejlesztő, tájékozódási és játéklehetőségeket kínáló programsorozata, a Lakóközösségi Napok. A rendezvény mottója egyúttal meghívóként is szolgált: Újra együtt játszhatunk!

 

 

 

Az elmúlt években szépen felújított Bulcsú park jó választásnak bizonyult a Lakóközösségi  Napok soron következő rendezvényének helyszínéhez. Nem csak azért, mert fáinak lombkoronája kellemes árnyékot adott a kánikulai hőség elviseléséhez, de azért is, mert ráirányította a figyelmet az idén 20. születésnapját ünneplő Lehel Csarnokra, amely a két évtizedes évfordulóra emlékeztetve ezúttal önálló sátorral, fotókiállítással és különböző, a csarnok múltjához  és jelenéhez kapcsolódó játékokkal képviseltette magát a rendezvényen. A játékok résztvevőit gyümölcsökre beváltható matricákkal jutalmazták a szervezők, ami különösen a kisebbek körében aratott nagy sikert.

 

 

 

A program egyik központi témája változatlanul a környezettudatos életmód népszerűsítése, a „zöld gondolat” terjesztése volt, amelynek aktualitását ezen a nyáron mindenki a saját bőrén tapasztalhatta. A párját ritkító aszály, és a rendezvény idején is életben lévő harmadfokú hőségriadó egyértelmű figyelmeztetés a klímavédelemre irányuló erőfeszítések fokozásának elkerülhetetlenségére. A harminc fok feletti, fülledt meleget természetesen nem csak az emberek viselik nehezen: a hőség megpróbáltatások elé állítja négylábú barátainkat is. Erre figyelmeztettek a Gondos Gazdi program jelen lévő szakemberei, emlékeztetve az állattartókat az 50-60 fokosra hevülő járdák veszélyeire, és az itatási lehetőségek folyamatos biztosításának jelentőségére.

 

 

 

A Prevenciós Központ és a XIII. kerületi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat munkatársai ezúttal is az Ifjúság Európai Éve 2022. rendezvénysorozat részeként határozták meg a Lakóközösségi Napon való részvételük központi gondolatát. Ennek köszönhetően a Previ standját felkereső fiatalok nem csak a változatlanul nagy népszerűségnek örvendő zenés-táncos programokban vehettek részt, de tájékozódhattak az Európai Unióval kapcsolatos legkülönbözőbb kérdésekről is. Ezúttal sem maradhatott el a többféle ízesítéssel kínált, közkedvelt pattogatott kukorica, és a különféle játékos feladatok megoldásával elnyert tallérok játékokra való beváltását biztosító pavilon sem.

 

 

 

A rendezvény a sokszínű és változatos programkínálat mellett ezúttal is remek lehetőséget biztosított a megjelent kerületi lakosok számára ahhoz, hogy találkozzanak az önkormányzat, és a különböző önkormányzati intézmények vezetőivel, tisztségviselőivel és munkatársaikkal.  A tájékozódásra, és a közbiztonsággal, közrenddel kapcsolatos javaslatok megfogalmazására most is rendelkezésre állt a Helyi Ügyek pavilonjában helyet foglaló szakemberek csapata, akik a Randevú a biztonsággal elnevezésű önkormányzati-rendőrségi közös projekt keretén belül állták a különböző kérdéseket, elképzeléseket megfogalmazó lakosok rohamát.

 

 

 

Ezúttal is nagy sikert aratott a gyerekek körében az idei Lakóközösségi Napok új produkciója, az élményfestés, amelynek eredményét ki-ki magával vihette a jól sikerült program emlékére, miután kipróbálta az óriás légvárról történő lecsúszást, és beváltotta nyeremény tallérjait a Szociális Szolgáltató Központ és az Egyesített Óvoda munkatársai által működtetett sátornál. Nagy forgalmat bonyolított le a Meséskert Tagóvoda sátra is, ahová a legkisebb kerületi lakosokat várták az intézmény gyermekgondozói.

Emlékeztetőül: a következő Lakóközösségi Nap megrendezésére augusztus 25-én csütörtökön, a Kárpát utcai Duna teraszon kerül majd sor, a megszokott időpontban, 15.00-től 19.00 óráig.

Tekintse meg galériánkat!

 

Képgaléria