Címlap

 

Négy esztendővel ezelőtt, 2018. október 18-án, a XIII. Kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum konferenciáján mutatták be a szakembereknek a Prevenciós Központ, a KEF és Nyírő-OPAI együttműködésének eredményeként megvalósult, Éjjeli utak című, a maga nemében egyedülálló interaktív drogprevenciós filmet. Mint a bemutatón elhangzott, az alkotók elkötelezték magukat a film folytatása mellett: a terv valósággá vált, az elmúlt napokban elkezdődtek a Nappali utak című film forgatási munkálatai.

Október 26-án, néhány nappal a világszerte ünnepnapnak tekintett, a halottainkról történő megemlékezésre szolgáló mindenszentek napja előtt, jó hangulatú Halloween-bulit rendeztek a Prevenciós Központban.

Kerületünk testvérvárosa, Eszék Város Önkormányzatának meghívására október 7-12. között, a Prevenciós Központ szervezésében, 22 fős csoport vendégeskedett Horvátországban. Az utazás részleteiről Pál Attila utcai és lakótelepi szociális munkástól, a csoport vezetőjétől kértünk tájékoztatást.

Szeptember 25-én vasárnap már a kora reggeli óráktól vidám zsivajtól volt hangos az önkormányzat által szervezett 2022. évi szabadtéri közösségi rendezvények utolsó programjának, a hagyományos Szent Mihály Napi Búcsúnak a helyszíne. A két éves kényszerű szünet után megrendezett eseményre ezúttal is az Angyalföldi Szent Mihály Plébánia közreműködésével, a szépen felújított templomot övező parkban került sor.

Október 5-től kezdődően ingyenes tanácsadásra várja Önöket Borsodyné Lucz Alexandra, dietetikus. A tanácsadáson hasznos információkat kaphat a plakáton felsorolt témákkal kapcsolatban. Minden héten, szerdán a Prevenciós Központban (1134 Bp., Tüzér u. 56-58.) Időpont egyeztetése az alábbi telefonszámon lehetséges: +36 /305949106

Két éves, kényszerű kihagyás után szeptember 20-án, a Gyermekek és az Európai Kultúra Világnapján, a József Attila Művelődési Központban és az intézménynek otthont adó téren a XIII. Kerületi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat a Prevenciós Központ közreműködésével ismét megrendezte nagy múltra visszatekintő Neked Nap című programját.

Szeptember 17-én szombaton Családi Mobilitási Nap címmel ezernyi szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget kínáló program várta a környezettudatos életmód mellett elkötelezett, kerékpárral, vagy gyalog érkező kerületi családokat az Angyalföldi Sportközpont Rozsnyai utcai létesítményében. A Prevenciós Központ és az Egyesített Óvoda munkatársai által szervezett, és a közreműködésükkel megvalósult önkormányzati rendezvény rendkívül sikeresnek bizonyult: a látogatók a program egész ideje alatt teljesen megtöltötték az intézmény mindkét csarnokát.

Önkormányzatunk első alkalommal 2012-ben, azt követően pedig évente két alkalommal szervezi meg az évek óta mind népszerűbb bringásreggelit, amely az Autómentes Nappal, és az Európai Mobilitás Héthez kapcsolódó más eseményekkel együtt fontos eleme a Kerületi Környezetvédelmi-fenntarthatósági programnak.       A 2022. évi eseménysorozat május 17-én indult, és a szeptember 16-án megrendezett bringásreggelivel folytatódott....

Archív lapok