Köszöntjük honlapunkon!

 

Március 28-án, a Prevenciós Központban került sor a XIII. Kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megrendezésére, amelyen a szervezet elnökségének tagjai és munkatársaik mellett megjelent az önkormányzat képviselő-testületének és bizottságainak több tagja, a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság vezetője és bűnmegelőzési szakemberei, a Nyírő Gyula Kórház OPAI Drogambulancia munkatársai, valamint számos, a kerületben működő civil szervezet –...

A meteorológiai tavasz beköszöntése (március 20.) és húsvétvasárnap (április 21. között), március 25-én és 27-én került sor a Prevenciós Központ által működtetett bölcsődékben a hagyományos Tavaszköszöntő foglalkozások megrendezésére.   A közhiedelem szerint a húsvét megünneplésére mindig a tavaszi holdtölte utáni első vasárnap kerül sor: ennek megfelelően ebben az esztendőben, mivel a csillagászati tavasz 20-ikára esett, és a...

Mikor követ el a gyerek bűncselekményt? Abban az esetben, ha szándékosan, de akár gondatlanságból is, olyan cselekményt követ el, ami a társadalomra veszélyes és a törvény bünteti.   Mi történik vele? Beviszik a rendőrségre, arra a kapitányságra, ahol a cselekmény történt és kihallgatják. A kihallgatáson 18 év alatti esetében jelen kell lennie a kirendelt ügyvédnek. Jegyzőkönyvet vesznek fel, amiben rögzítik a vallomását,...

Boldog mosolyok, egészséges izgalmak, nagy felfedezések, új információkkal gazdagon folyik a Tapintható Kiállítás az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ  Mácsai István Galériában. Csicseregve jönnek az iskolások és érdeklődve délutánonként a szépkorú csoportok. Az érdeklődök jutalma lesz egy jó kis kaland és a felismerés, hogy milyen sokszínű a közös világunk.

  Bizonyára sokan emlékeznek még arra, hogy 2018. évben zsúfolt nézőtér előtt, tíz alkalommal mutatta be a kerület időskorú lakosaiból álló publikum előtt a Tarka Színpad társulata az Öreg hibák és baklövések című interaktív színházi játékot, amely az áldozattá válás megelőzésének ügyét volt hivatott szolgálni. Mivel március első napjaiban ismét két csalásról értesült a rendőrség kerületünkben, amelyeket  idős emberek...

Fociünnep a Prevenciós Központban   Az Oltalom Sportegyesület és a XIII. Kerületi Prevenciós Központ szervezésében március 9-én, a központ Tüzér utcai tornacsarnokában került sor a 2019. évi Fair Play Football Road Show szezonnyitó rendezvényére, amelyen öt kerületi általános iskola, valamint a Previsek elnevezésű együttes, és az Oltalom-Wesley Kincsei Általános Iskola csapata mérték össze tudásukat a sorsolást követő, kétszer öt perces...

Húsvéti támogatási akciót szervez az önkormányzat! Sikeres zöldség-gyümölcs utalvány program tapasztalatait felhasználva az önkormányzat április 10-20. között húsvéti akciót szervez. Az akciót ezúttal is a Lehel Csarnok Élelmiszerkereskedelmi Központban, ahol a kijelölt hús-, hentesáru boltokban válthatják be 3000 forint értékű húsvéti utalványaikat a partnerkártyával rendelkező, 18. életévüket betöltött, regisztrált kerületi lakosok. ...

Kedves Leányok , Asszonyok ! A  N emzetközi nőnap a  n ők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet Magyarországon 1948 óta minden év ben megünneplünk . Budapest Főváros XIII.  K erületi Önkormányzat  a kerület  tíz  terület e n köszönti a hölgyeket,  201 9 . március  8 - á n  7: 00  és  1 0: 00...

Archív lapok