Állásbörze – negyedszer

Október 18-án ebben az esztendőben a második, a korábbi rendezvényekkel együtt már a negyedik Állásbörzét rendezte meg a Híd Család-, és Gyermekjóléti Központ a Prevenciós Központ Tüzér utcai létesítményének aulájában. Az esemény ezúttal is sok érdeklődőt vonzott: a munkáltatók képviselői húsz standon várták az álláskeresőket, akik ezúttal két fontos és érdekes előadást is meghallgathattak elhelyezkedésük esélyének növelése érdekében.

Az Állásbörzén, ahol a képviselő-testület több tagja, és az önkormányzati intézmények reprezentánsai mellett megjelent Holopné Schramek Kornélia alpolgármester is, az érdeklődők konkrét ajánlatok mellett segítséget kaphattak általános-, és szakmai önéletrajzuk, valamint a munkáltatók többsége által elvárt motivációs levél elkészítéséhez, és a megjelent munkaügyi szakemberektől választ kaphattak kérdéseikre. Erdei Bianka, a Recruitment Team Lead munkatársa nagy érdeklődéssel kísért előadásában Állást keresek, hogyan induljak? címmel az interjúk formáiról, a megfelelő szereplés kérdéseiről adott átfogó tájékoztatást.

Az Állásbörze második előadója, Ganczer Tamás rehabilitációs üzletágvezető Megváltozott munkaképességű vagyok, állást keresek! címmel többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy nem elég a munkaközvetítő cégek hirdetéseinek figyelemmel kísérése, érdemes közvetlenül megkeresni a számításba vehető munkáltatókat, mivel sokan igyekeznek megtakarítani a hirdetésre fordítható pénzt, ezzel növelve az aktív munkakeresők esélyeit.

A munkáltatók képviselői között ezúttal is ott voltak a nyugdíjas szövetkezetek, a diákmunkát kínáló vállalkozások, a Fővárosi Önkormányzat, az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Posta, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Fővárosi Vízművek, az AVON és a Főkefe szakemberei, akik fáradhatatlanul állták az érdeklődők rohamát, válaszoltak kérdéseikre, és többeknek újabb találkozásban is sikerült megállapodniuk. Mint a Fővárosi Önkormányzat Kamaraerdei Úti Idősek Otthonának munkaügyi koordinátorától, Kresalek Noémitől megtudtuk, örömmel fogadták el az Állásbörzére szóló meghívást, annál is inkább, mivel egy korábbi börze alkalmával sikerült új munkavállalót felvenniük. Ezúttal könyvelői végzettséggel, adatrögzítői munkakörbe kerestek dolgozót – talán nem is eredménytelenül.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a regisztrált álláskeresők száma a fővárosban csaknem húszezer fő, a XIII. kerületben 1776 fő regisztrált álláskeresőt tartanak nyilván. Sokan vannak azok a munkakeresők is, akik regisztráció nélkül keresnek tartós elfoglaltságot, kiszámítható jövedelmet biztosító munkalehetőséget. A Prevenciós Központban megrendezett negyedik Állásbörze jó alkalmat biztosított ahhoz, hogy az érintettek friss információkhoz, elhelyezkedésük esélyeit növelő, hasznos  tanácsokhoz juthassanak életüknek ebben a nehéz szakaszában.

Képeink a rendezvény pillanatait idézik: tekintse meg galériánkat!

Írjon nekünk!

Amennyiben kérdése, észrevétele van, van tájékoztatást szeretne kérni írjon nekünk.

Kérdésem van