Mindenki  Karácsonya 2024.

A sokéves hagyományoknak megfelelően ezúttal is hatalmas érdeklődés mellett került sor december 12-én az önkormányzat Mindenki Karácsonya című ünnepi eseményének megrendezésére, amelynek ebben az esztendőben is a Rozsnyai utcai Angyalföldi Sport Központ adott otthont.

Jól mutatta, hogy mennyire várják az emberek karácsony napját, hogy már a nyitást megelőzően is rengetegen szerettek volna bejutni a sportközpont ünnepi díszben pompázó csarnokába. Az ASK udvarán felállított sátraknál forralt bor, kakaó és karácsonyi sütemény, az intézmény bejáratánál a Prevenciós Központ mikulásai várták az érkezőket, a műsor kezdetéig több mázsányi szaloncukrot osztva szét a kerületi lakosság reprezentánsai között.

A karácsonyi műsor alaphangját ezúttal is a kerületi Idősek Klubjainak tagjaiból álló Csengettyűs együttes műsora adta meg. A megszólaltatott karácsonyi dalok hallatára előbb elcsendesedett a mintegy ezer főből álló közönség, majd a jelenlévők együtt dúdolták a kedves dallamokat az együttes által megszólaltatott hangszerekkel.

A Csengettyűs együttes produkcióját követően dr. Tóth József polgármester ünnepi gondolatait hallgatták meg az egybegyűltek, akik között ott voltak az önkormányzat alpolgármesterei, az önkormányzati intézmények vezetői és munkatársaik, valamint a kerületi civil szervezetek képviselői is. Dr. Tóth József  ünnepi beszédének bevezetőjében áttekintést adott a városrész elmúlt évének legjelentősebb eseményeiről, az önkormányzat ciklusprogramjában meghatározott feladatok végrehajtásáról.  A továbbiakban biztosította a hallgatóságot arról, hogy az új képviselő testület továbbra is azt tekinti legfontosabb küldetésének, hogy folytassa a helyesnek bizonyult utat: változatlanul a kerületben élő polgárok jólétét, élet és munkakörülményeik, szociális biztonságuk javítását kívánja szolgálni tevékenységével.

A polgármester ünnepi beszédét követően került sor „Az év legjobb klubja” címért, az Idősek Klubjai között lebonyolított, többfordulós verseny eredményhirdetésére. 2024-ben harmadik helyen a Gyermek téri Derűs szívek idősek klubja végzett, második az Újpalotai úti Derűs alkony lett, míg az első helyet, az Évgyűrűk idősek klubja szerezte meg.

A díjkiosztó ünnepi pillanatai után a Midlife Crisis retró zenekar könnyűzenei egyvelegét hallgatta meg a publikum, amelynek tagjai ünnepi hangulattal eltelve, szaloncukorral és az alkalomra készített süteményekkel megajándékozva hagyhatták maguk mögött az önkormányzat Mindenki Karácsonya című, 2024. évi rendezvényét.

Képeink az esemény emlékezetes pillanatait idézik. Tekintse meg galériánkat!

Írjon nekünk!

Amennyiben kérdése, észrevétele van, van tájékoztatást szeretne kérni írjon nekünk.

Kérdésem van