Jövőre, veled, ugyanott!

Augusztus 25-én utolsó állomásához érkezett a Játszótéri Napok programsorozat, amely nyári programjaival bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy a kerületi gyerekek új élményekkel, és talán új barátokkal gazdagodhattak a nyári vakáció ideje alatt.  A kellemesen meleg, derűs időben ismét hét helyszínen: a Szent István parkban, a Dráva parkban, a Gyöngyösi sétányon, a Tüzér utcai játszótéren, a Debreceni parkban, a Vizafogó sétányon, és az Országbíró sétányon várták a  gyerekeket a Prevenciós Központ, az Egyesített Óvoda és a Szociális Szolgáltató Központ munkatársai.

u

Az összesen hat alkalommal megrendezett program mérlegét tekintve elmondható, hogy a közreműködő intézmények alkalmanként mintegy ötven munkatársa összesen 2500-3000 találkozás keretében foglalkozott a Játszótéri Napok szolgáltatásait igénybe vevő gyerekekkel. Minden egyes találkozás a Prevenciós Központ mottóját idézte: „minden egyes mosoly számít!”.  A látogatók létszámát – tekintettel arra, hogy sok volt a visszatérő gyermek – nehéz lenne megmondani. Az azonban biztos, hogy kivétel nélkül nagyon jól érezték magukat a sokféle érdekes, színes és változatos játéklehetőséget kínáló találkozókon.

u

Ami a kikapcsolódási, szórakozási lehetőségek népszerűségi sorrendjét illeti, a résztvevő animátorok tapasztalatai szerint egyértelműen a csillámtetoválás végzett az első helyen. Valamennyi helyszínen sorban álltak a gyerekek egy-egy gondosan kiválasztott sárkány, virág, kutyus vagy repülőgép ábráért, amit aztán a karjukon, az általuk választott ragyogó színekben pompázva viselhettek néhány napig. Népszerűek voltak a kifestők, a különböző kézműves foglalkozások és a minden helyszínen megtalálható ügyességi, készségfejlesztő játékok is.

u

Minden alkalommal nagy sikert aratott a változó helyszíneken megjelent Previ Stúdió csapata, amely zenés produkciókkal kényeztette a gyerekeket, a szüleiket, és a játszóterek környezetében élő kerületi lakosokat is. A vérpezsdítő dallamokra végzett össztáncba sok alkalommal még a fiatal szülők, és a gyerekek serdült testvérei is bekapcsolódtak… A Játszótéri Napok befejező programján a stúdió munkatársai az Országbíró sétányon lévő játszótéren fogadták a gyerekeket, akik között ezúttal szép számmal akadtak óvodáskorúak is.

u

A mindvégig szeretet teljes légkörben lebonyolított 2025. évi Játszótéri Napok immár a vakáció emlékeit gazdagítják, a maguk módján hozzájárulva ahhoz, hogy a gyerekek feltöltődve, új élményekkel gazdagodva tekinthessenek a ködös és hűvös őszi hónapok elé. Jövőre pedig, ha ismét eljön a nyári vakáció ideje, biztosan újra találkozni fogunk.

u

Képeink az augusztus 25-én megrendezett 6. játszótéri program helyszínein készültek. Tekintse meg galériánkat!

Írjon nekünk!

Amennyiben kérdése, észrevétele van, van tájékoztatást szeretne kérni írjon nekünk.

Kérdésem van