Békés, boldog húsvétot mindenkinek!

Húsvét a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepe, egyúttal a tavasz beköszöntésének nagyon várt időszaka. Az Újszövetség szerint Jézus a pénteki napon történt kereszthalálát követően vasárnap feltámadt: szenvedésével megváltotta az emberek bűneit, feltámadásával pedig győzedelmeskedett a halál felett. Ez a szép ünnep tehát az újjászületésről szól, amikor virágba borulnak a fák, a kertek és a mezők, amikor ismét madárdalra ébredhetünk, és egyre több időt tölthetünk a természetben.

 

Ebben az esztendőben a munkaszüneti napok kezdete, Nagypéntek április 7. napjára esik, Húsvétvasárnap, a feltámadás ünnepe 9-én lesz, a legnagyobb izgalommal várt locsolkodás napjára pedig április 10-én, hétfőn kerül majd sor. A rengeteg élő népszokással érkező ünnepre már napokkal korábban megkezdődött a készülődés a kerület gyermekintézményeiben, így a Prevenciós Központ bölcsődei hálózatában, és magában a Previben is. A Previ Tanoda és a Previ Stúdió foglalkozásaira járó gyermekek mellett a közös készülődéshez kedvet érző gyerekek a Previ április 5-től 11-ig tartó tavaszi szünidei programjának keretében bekapcsolódhatnak a Previ Főző klubfoglalkozásába, és részt vehetnek további színes és változatos húsvéti, és szünet-záró programjaiban is.

Április 5-én szerdán 16.00-17.30 óra között Húsvétváró főzőklub, majd 19.00 óráig Húsvétváró Garden party várja a gyerekeket.

Április 6-án csütörtökön 13.00-16.00 óra között húsvéti kvízjátékkal, szerencsekerékkel, társasjátékokkal folytatódik a program.

Nagypéntektől a locsolkodásra rendeltetett hétfővel bezárólag a gyerekek családi körben élvezhetik a tavaszi vakáció, és a húsvéti ünnep örömeit.

Április 11-én kedden 14.00-15.00 óra között ismét a Previbe várják a vakációzókat, ahol bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági foglalkozásokra, majd 18.00 óráig tavaszi szünetzáró, „after” Previ Stúdió party megrendezésére kerül sor.

Békés, boldog húsvéti ünnepet kívánunk mindenkinek!