A Bölcsődék Napján az első magyarországi bölcsőde megnyitására emlékezünk: az intézményt 1852. április 21-én nyitották meg a fővárosi Kalap utcában (napjainkban: Irányi utca 2-4.). A XIII. kerületi bölcsődék működtetője, a Prevenciós Központ és Családi Bölcsődei Hálózat április 22-én, a József Attila Művelődési Központban megrendezett szakmai nappal tette emlékezetessé az idei Bölcsődék Napját.
A világ első bölcsődéjét Párizsban nyitották meg 1844-ben. Az intézmény létrehozását a nagyipari termelés, a nők tömeges munkába állása tette szükségessé. Magyarországon 1852 januárjában, Majer István püspök, nagyprépost és Forrayné Brunszvik Júlia (az első magyar óvodát létrehozó Brunszvik Teréz unokahúga) támogatásával bölcsőde-egylet alakult, ennek gyűjtése, és kiterjedt szervezőmunkája eredményezte az első magyar bölcsőde létrejöttét.
A József Attila Művelődési Központban megrendezett szakmai nap résztvevőit, akik között ott voltak az önkormányzat vezető munkatársai, számos képviselő-testületi tag és a kerületi bölcsődei hálózat reprezentánsai, Karácsonyi Magdolna aljegyző, a Szociális és Köznevelési osztály vezetője üdvözölte, majd az egybegyűltek dr. Tóth József polgármester ünnepi gondolatait hallgatták meg.
Mint elhangzott, városrészünkben az önkormányzat 8 bölcsődét, és 14 családi bölcsődét tart fenn, az intézmények működtetése a Prevenciós Központ feladatkörébe tartozik. A bölcsődékben napi négyszeri étkezés, minden igényt kielégítő, korszerűen felszerelt csoportszobák mellett udvari játékokkal, készségfejlesztő eszközökkel ellátott, biztonságos zöldterületek várják a legkisebbeket, biztosítva sokoldalú fejlődésüket. Budapesten elsőként, 2003-óta az önkormányzat a rászoruló kerületi gyermekek számára térítésmentesen biztosítja a bölcsődei ellátást. Kerületünkben nincs kielégítetlen bölcsődei elhelyezési igény, az önkormányzat hosszú távra tekintő tervezésének eredményeként intézményeink minden kerületi kisgyermek előtt nyitva állnak. Végezetül a polgármester köszönetet mondott a területen dolgozó szakembereknek, és biztosította őket arról, hogy az önkormányzat a továbbiakban is megkülönböztetett figyelmet fordít a bölcsődei hálózat működtetésére, az ott dolgozók megbecsülésére.
Dr. Tóth József ünnepi beszédét követően a Varázsliget Tagóvoda előadását tekintették meg a jelenlévők, majd Kerekes Valéria egyetemi oktató „Meseélmény bölcsődés korban. A mese szerepe és hatása a bölcsődések érzelmi fejlődésének különböző szakaszaiban, a mesékben rejlő játékos fejlesztési lehetőségek a bölcsődében” című előadása következett.
A szakmai nap következő előadója Görög Ibolya protokollszakértő, író volt, aki „A hiteles tanító ember – még ha bölcsődés is!” című előadásában érdekes példákkal illusztrált képet adott a kisgyermeknevelői munkával kapcsolatos elvárásokról. A szünetet követően dr. Koska Hedvig Dóra állatorvos, szakmai vezető az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért felelős Kormánybiztosi Titkárság munkatársa „Az állatbarát nevelés alapjai – hogyan előzzük meg a gyermekkori állatkínzást már bölcsődés korban? című előadásával folytatódott a program. Ezt követően Mátrai Flóra „Állat asszisztált foglalkozások bölcsődékben” című előadása, majd a „Kutyás foglalkozás” című kisfilm megtekintése következett. A Bölcsődék Napja alkalmából megrendezett szakmai nap Karácsonyi Magdolna aljegyző zárszavával fejezte be munkáját.
Képeink az esemény emlékezetes pillanatait idézik: tekintse meg galériánkat!