A Prevenciós Központ nagy múltra visszatekintő, minden évben meghirdetett akciói között megkülönböztetett helyet foglal el az év végén megrendezett Karácsonyi Cipősdoboz Akció, amely azt a célt szolgálja, hogy egyetlen XIII. kerületi gyermek karácsonya se múljon el ajándék nélkül. Az idei, november 5. – december 10. között lebonyolított adománygyűjtés eredményéről a Previ intézmény vezetőjétől, Németh Borbálától kértünk tájékoztatást.
–Milyen fogadtatásra talált az idei adománygyűjtő akció felhívása?
–Örömmel számolhatok be arról, hogy ilyen nagyságrendű adomány korábban még sohasem érkezett a felhívásunkra. Magánszemélyek, civil szervezetek, baráti közösségek mellett jelentős gazdasági társaságok, nagyvállalatok, karitatív szervezetek, sportegyesületek és egy pénzintézet is csatlakozott az akcióhoz, amelynek eredményeként több, mint ezer gyermekes család karácsonyi ünnepét sikerült boldogabbá tennünk. Az adományozók között ismét ott voltak régi partnereink, mint a Tündérpakk Alapítvány, amely 184 ajándékcsomagot állított össze, az Élelmiszerbank 73 csomaggal, A Magyar Vöröskereszt 20-, a Merkantil Bank 25-, a CBA 20-, a Metrodom 12-, a Prohumán Mikulás 20 csomaggal. Az Életet az Éveknek Országos Szövetsége 60 gyermek megajándékozásáról gondoskodott a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatóival és a Prevenciós Központtal együttműködve. Jelentős mennyiségű adomány érkezett a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesületétől, és nagyon sikeresnek bizonyult az Angyalföldi Természetbarát és Testedző Egyesület által, adománygyűjtő céllal megrendezett jótékonysági futóverseny is. Mindezek eredményeként 390 cipősdobozt tudtunk összeállítani. Második alkalommal jelentkezett karácsonyi akciónk felhívására a Hajnali Kosarasok csapata: a sportemberekből álló civil szervezet 30 család részére állított össze ajándékcsomagot. A Cseriti húsz-húszezer forintos ajándékutalványokat adott öt család részére, élelmiszer utalvány 191 érkezett, és kaptunk 20 darab fenyőfát is. Új adományozóként jelentkezett a BKSZC Kreatív és Kézművesipari Technikum és bár az akció december 10-én befejeződött, még most is előfordul, hogy kerületi magánszemélyek és családok bekopogtatnak hozzánk egy-egy ajándékcsomaggal. Természetesen senkit sem utasítunk vissza.
–Hogyan sikerül biztosítani, hogy a megajándékozottak valóban azt kapják, aminek a legjobban örülnének, illetve amire a legnagyobb szükségük van?
–Ajándékozási akciónk keretében jól tudjuk hasznosítani családgondozóink és esetgondnokaink tapasztalatait: munkatársaim aktuális ismeretekkel rendelkeznek a kerületben élő, szerény anyagi lehetőségekkel rendelkező és segítségre szoruló családok helyzetéről. A tartós élelmiszerekből, háztartási vegyi anyagokból, tisztítószerekből összeállított ajándékcsomagok minden megajándékozott családnál jó helyre kerülnek. Partnereink, adományozóink között többen is voltak, akik a családok és gyermekeik konkrét kívánságait teljesítették: névre szóló ajándékcsomagokat állított össze a Metrodom, a Merkantil Bank, és az Életet az Éveknek Országos Szövetség, amelynek adományozói személyesen adták át meglepetéseiket a megajándékozott gyermekeknek.
December tizedike óta folyamatosan adjuk át az ajándékcsomagokat a címzetteknek, így egészen biztos, hogy egyetlen kerületi gyermek sem marad ajándék nélkül a szeretet ünnepének napján. Az alkalmat megragadva a magam és munkatársaim nevében köszönetet mondok minden adományozó szervezetnek és magánszemélynek a szolidaritás és a tevékeny részvét kifejezéséért, akciónk sikerre segítéséért. Boldog, és gondtalan karácsonyt kívánok ügyfeleinknek és gyermekeiknek abban a reményben, hogy a szép karácsonyt talán könnyebb, és örömteli hónapok követik majd az új esztendőben!