Ahol a kultúra otthonra lelt

Szeptember 6-án szombaton, az Újpesti rakpart Jászai Mari tértől a Szent István parkig terjedő szakaszán, és a csatlakozó utcákban szervezte meg Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat a 2025. évi Pozsonyi Pikniket, ami ezúttal is beteljesítette a szervezők, a közreműködők, és a sokezer látogató várakozását.

1

A polgármesteri hivatal, a Prevenciós Központ, a Szociális Szolgáltató Központ és az Egyesített Óvoda munkatársaiból álló csapat tagjai a Piknik megnyitása előtt egy órával foglalták el helyüket az önkormányzat sátrában, hogy azután egészen a rendezvény végéig az érdeklődők rendelkezésére álljanak. Megállás nélkül követték egymást a gyerekek számára szervezett kézműves foglalkozások, folyt az ötletes ékszerkészítés, és amíg a nebulók játszottak, a szüleik megbeszélhették a városrésszel kapcsolatos észrevételeiket, tapasztalataikat, javaslataikat a jelen lévő szakemberekkel, vagy próbára tehették ismereteiket a kerülettel kapcsolatos tudnivalókról.

1

Dr. Tóth József polgármester az esemény programfüzetének beköszöntőjében a következőképpen foglalta össze a Pozsonyi Piknik lényegét: „Ebben a kulturális kavalkádban minden benne van, amit Újlipótvárosban, amit a XIII. kerületben szeretünk: otthonosság, sokszínűség, nyitottság, egymásra figyelés. Itt mindenki örül a másiknak. Szükségünk  is van ezekre a találkozásokra – egyre inkább. Az ilyen napok tartják össze azt, amit közösségnek hívunk.” És csakugyan. A Pozsonyi Piknik alkalmából  összegyűlt tömeg ritkán megtapasztalt módon közösségként viselkedett. Mindenhol mosolygó arcokat, régi és új ismerősöket, jókedvűen beszélgető embereket lehetett látni, akik nem féltek kimutatni érzelmeiket.

1

Az esemény az első perctől a fények kihunyásáig méltó volt jelmondatához. „Pozsonyi Piknik: a hely, ahol a kultúra otthonra lel.” A nap eseményeit akárcsak vázlatosan is, lehetetlen feladat lenne összefoglalni. Mintegy kétszáz program, a Színházak és a Gyermekek utcáinak attrakciói, a Jászai Mari tér közelében felállított nagyszínpad, és a Szent István park kerítésénél kialakított kisszínpad egymást követő produkciói, könyv és lapkiadók standjai, civil szervezetek által szervezett találkozók, dedikálások mellett lacikonyhák, lángos és pizzasütödék, hentesárút, kézműves sajtokat és sok minden mást kínáló sátrak kényeztették a piknik látogatóit.

1

Képeink a 2025. évi Pozsonyi Piknik pillanatait idézik. Tekintse meg galériánkat!

Írjon nekünk!

Amennyiben kérdése, észrevétele van, van tájékoztatást szeretne kérni írjon nekünk.

Kérdésem van