Az Európai Mobilitási Hét keretében, a szeptember 16-án megrendezett Bringás reggelit követően, szeptember 19-én Családi mobilitási napra várták a városrész lakosait a Prevenciós Központ és az Egyesített Óvoda munkatársai a Rozsnyai utca 4. szám alatt található Angyalföldi Sportközpontba.

Az esemény programja bemelegítő tornával kezdődött, majd megszámlálhatatlan kikapcsolódási és szórakozási lehetőséggel folytatódott a családi jógától a kézműves foglalkozásokon át az ugráló váron és a különböző akadálypályák leküzdésén keresztül az óriás csocsóig, a teremgolfig, a lovaglásig és a Prevenciós Központ Szerencsekerekéig, amelynek megpörgetésével ezúttal is ajándékokra váltható bónusz utalványokkal gazdagodhattak a vállalkozó kedvű gyerekek – és felnőtt kísérőik.

Nagy sikert aratott a publikum körében a közkedvelt Alma együttes. A zenekar népszerű slágereinek megszólaltatása mellett közös játékra és táncra hívta a gyerekeket: nem csoda, hogy a közönség a tripla ráadást követően is csak vonakodva engedte, hogy a színpadot elhagyják a zenészek…

A Családi mobilitási nappal még nem ért véget az Európai Mobilitási Hét XIII. kerületi programja. Szeptember 22-én kedden délelőtt 10.00 órától 18.00 óráig várják a szervezők az egészséges életmód és az autómentes közlekedés híveit a Dévai utcában megrendezésre kerülő Autómentes napon. Képeink a Rozsnyai utcai sporttelepen megrendezett esemény pillanatait idézik: tekintse meg galériánkat!