A június 29-én, a harmadfokú hőségriadó miatt kényszerűen lemondott Játszótéri Napot követően július 13-án hétfőn a kihirdetett menetrendnek megfelelően folytatódott a Prevenciós Központ, a Szociális Szolgáltató Központ és az Egyesített Óvoda közös, 2026. évi Játszótéri Napok című eseménysorozata. Az egyidejűleg hét helyszínen megrendezett program következő állomására július 27-én kerül majd sor, 16.00-tól 18.00 óráig.

A program hét helyszínén ezúttal is rollerekkel, triciklikkel, ugróiskolával, ugrókötelekkel, kézműves foglalkozásokkal, csillámtetoválással, a Gyöngyösi sétányon zenés programmal várták a gyerekeket a rendező intézmények kisgyermekgondozói, animátorai és pedagógusai, ám ezúttal nagyon kevesen éltek a közös kikapcsolódás és szórakozás lehetőségével. Ebben az időszakban a családok jelentős része közös nyaralását tölti, sok gyerek a nagyszülők vendéglátását élvezi, megcsappan az otthon tartózkodó kisebb-nagyobb csemeték száma.

Felesleges mondanunk, hogy a közreműködők ugyanolyan örömmel fogadták a programra látogató, szerény létszámú látogatót, mint a más alkalommal tömegesen érkező gyerekeket: ráadásul ezúttal egy percet sem kellett várni a csillámtetkó elkészítésére, a célba dobó játékra, és a többi, népszerű játékszerre. A hőségriadót követő nyárias időjárás ezúttal kitűnő alkalmat biztosított a szabadban való tartózkodásra, a megújuló légmozgás kifejezetten kellemessé tette a játszóterek felkeresését.

A Játszótéri Napok programja két hét múlva, az eredeti menetrend szerint folytatódik majd, július 27-én a megszokott hét helyszínen várják a gyerekeket a sorozat közreműködői. Képeink a július 13-án megrendezett Játszótéri Nap pillanatait idézik: tekintse meg galériánkat!