Kubala parki anziksz

Augusztus 14-én ötödik, egyben utolsó előtti állomásához érkezett a 2025. évi Lakóközösségi Napok programsorozat, amelynek szervezői és közreműködői ezúttal a Rákos patak északi partján található Kubala parkba várták a kikapcsolódásra, szórakozásra, a szabadidejük hasznos eltöltésére vágyó kerületi lakosokat.

bgh

 

A rendezvényre ezúttal is hamisítatlan nyári kánikulában került sor. Igaz, hogy az Eszék parkban, július 3-án lebonyolított Lakóközösségi Nap hőmérsékleti rekordja nem dőlt meg, de a 35 fok körüli rezzenéstelen levegő ezúttal is indokolttá tette a program kezdő és befejező időpontjának egy kerek órával való eltolását.

gregre

 

A látogatókat ezúttal is a már megszokott gazdag programkínálat fogadta. A Helyi ügyek sátránál egymásnak adták a székeket a városrész közrendjével, közbiztonságával, köztisztaságával kapcsolatos észrevételekkel és javaslatokkal érkező helyi lakosok, és amíg gyermekeik a labirintus megfejtésével, vagy valamelyik más feladvánnyal bíbelődtek, volt idő a szakemberekkel történő konzultációra.

 g7uigig

 

Folyamatos volt az érdeklődés a Prevenciós Központ energetikai szakembereinek asztalánál is, ahol egy célszerűen összeállított tesztlap kitöltését és értékelését követően az energiahordozókkal kapcsolatos takarékoskodás módozatairól kaphattak tájékoztatást a tudatos energia felhasználás mellett elkötelezett kerületi lakosok. A tesztlap kitöltői között – az energetikusok őszinte meglepetésére – akadt egy idős néni, aki száz százalékos eredményt ért el első próbálkozására, bár elmondása szerint ismereteire autodidakta módon tett szert.

erdtfzguio

 

A nap programkínálatából ezúttal is kiemelkedett a Jancsó Ildikó által vezetett Maminbaba csapat jókedvű ritmikus torna gyakorlata, sokan keresték fel egy kis beszélgetés és tájékozódás céljából a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesületének sátrát, az Otthon Segítünk Alapítvány, a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete és a Night Day Event Kft. standjait is.

okljihuzgtf

 

A Lakóközösségi Nap záró eseményét a korábban már megszokott és megkedvelt módon az Angyalföldi Vadrózsa és Vadvirág Táncegyesület Dinnyeszedő augusztus címmel bemutatott produkciója szolgáltatta, amely a hónapra vonatkozó népi megfigyelések ismertetését követően fergeteges össztáncban érte el a tetőpontját.

a56789

 

A programsorozat következő és egyben ez évi utolsó rendezvényére szeptember 4-én, a Kárpát utcai Duna teraszon kerül majd sor. Képeink a Kubala parkban megrendezett ötödik Lakóközösségi Nap pillanatait idézik: tekintse meg galériánkat!

 

Írjon nekünk!

Amennyiben kérdése, észrevétele van, van tájékoztatást szeretne kérni írjon nekünk.

Kérdésem van