Köszöntjük honlapunkon!
Április 13-án kellemes, napsütéses időben, csapatépítő tréning keretében került sor a Prevenciós Központ parkjában elhelyezett virágtartó edények egynyári virágokkal történő beültetésére. Az eseményen, amelyen a Previ munkatársai mellett ott voltak az Bölcsődék és Családi Bölcsődék vezetői, valamint részt vett a Prevenciós Központ korábbi vezetőjének özvegye dr. Kádár Sándor is, aki egy emlékfa adományozásával járult hozzá a néhai...
Bár a húsvét az iskolai szünettel együtt már a múlté, egészen biztosan emlékezetes marad a résztvevők számára a Prevenciós Központban április 5. és 11. között, a tavaszi szünet tartalmasabbá és változatosabbá tétele érdekében megrendezett programsorozat, amelynek kínálatában mindenki megtalálhatta a számára legmegfelelőbb kikapcsolódási formát.
Húsvét a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepe, egyúttal a tavasz beköszöntésének nagyon várt időszaka. Az Újszövetség szerint Jézus a pénteki napon történt kereszthalálát követően vasárnap feltámadt: szenvedésével megváltotta az emberek bűneit, feltámadásával pedig győzedelmeskedett a halál felett. Ez a szép ünnep tehát az újjászületésről szól, amikor virágba borulnak a fák, a kertek és a mezők, amikor ismét madárdalra ébredhetünk, és egyre több időt tölthetünk a természetben.
TÁJÉKOZTATÓ
„A pizzától a gulyáslevesig, fagylalttól a Dobos tortáig.”
Alapfokú főzőtábor kiskuktáknak
A tábor a Dobos C. József Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola kezdeményezéseként kerül megrendezésre a nyári szünetben, 5 napos turnusokban. Célunk, hogy programunkkal felkeltsük a pályaválasztás előtt álló általános iskolás gyermekek érdeklődését az iskolánkban oktatott mesterségek, elsősorban a...
FELHÍVÁS
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Prevenciós Központ a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos lakossági szemléletformálás céljából felhívást intéz kerületi állampolgárok részére.
A divattervezés iránt érdeklődő alkotók jelentkezését várjuk. A Lakóközösségi Napok programja keretében a Zöld Pont sátorban bárki részt vehet egyénileg vagy csoportosan.
Részvétel feltétele: újrahasznosított textil, műanyag, fa,...
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat ebben az esztendőben is megrendezi nagy népszerűségnek örvendő, hagyományos szabadtéri közösségi programjait. A következő összeállítással azoknak szeretnénk segítséget nyújtani, akik már jó előre tervezik nyári elfoglaltságaikat, és egyetlen alkalmat sem akarnak elszalasztani a sokszínű kínálatból.
A húsvéti utalványosztás félidejéhez érkezett, ha még nem igényelt, kérem olvassa el a feltételeket. ( www.bp13.hu ) A személyes igénylés lehetősége 2023. március 27. és április 3. napja között, a Lehel Csarnok Bulcsú utca felőli földszintjén lesz, a piac nyitvatartási idejében.
Várjuk mindazok jelentkezését, akik tisztább képet szeretnének kapni önmagukról, saját vágyaikról, szükségleteikről és motivációikról vagy szeretnék jobban érteni, hogy érzelmeik és gondolataik hogyan hatnak viselkedésükre és társas kapcsolataikra.
Jelentkezni az agostonanna@szoc.bp13.hu e-mail címen lehet. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A jelentkezés folyamatos, nyílt csoport lévén a csoportba...
Március 14-én 9.30-kor a Vígszínháznál álló Petőfi Sándor szobornál, 11.00 órai kezdettel pedig a Béke téri Kerületi E mlékhely en rendezte meg Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat azokat az ünnepi eseményeket, amelyeken a magyar történelem legdicsőségesebb napjaira, az 1848-49. évi forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk.
A Petőfi szobornál, ahol a kerület országgyűlési...
A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Prevenciós Központ állást hirdet három pozícióba:
Családsegítő
Utcai szociális munkás
Esetmenedzser
A meghirdetett állások részletes leírását, pályázati feltételeket a mellékletben olvashatják.
Várjuk a jelentkezéseket!