Köszöntjük honlapunkon!

 

Ismét nagy sikernek örvendett a Prevenciós Központ RuHaBÖRZE programja, ahová több száz kerületi lakos látogatott el 2014. október 16-án délelőtt, és válogathatott számos ruhanemű, cipő, kiegészítő, játék- és sportszer, illetve egyéb használati tárgyak közül.

A nagy sikerre való tekintettel egy igazán vidám ráadás Lakótelepi Nap került megrendezésre 2014. október 9-én a Gyöngyösi sétányon. Több száz jókedvű látogató és fergeteges hangulat koronázta meg a közkedvelt rendezvénysorozatot.

Vidám, családias hangulatban telt az Egészségnap a Révész utcai rendelő területén 2014. október 8-án délután, ahol a különböző szűrővizsgálatokon kívül természetesen számos vidám, zenés programon is részt vehettek az érdeklődők.

Beköszöntött az ősz, így ismét RuHaBÖRZE lesz a Prevenciós Központban, 2014. október 16-án 09.00 és 15.00 óra között, ahol használt vagy alig használt felnőtt- és gyermekruhák, cipők, kiegészítők, táskák közül válogathatnak az érdeklődő XIII. kerületi lakosok.

2014. október 29-én és 30-án, 9.00 és 18.00 között, az elmúlt évekhez hasonlóan önkormányzatunk ismét 5 kg burgonyát és 2 kg hagymát, illetve most először kb. 2 kg almát is ad minden XIII. kerületi kártyával rendelkező állampolgár részére. A jogosultság igazolása a kártya vagy a leadott kérelem átvételéről szóló igazolás bemutatásával történik.

Idősek hónapja alkalmából számos rendezvénnyel kedveskedik a XIII. kerületi Önkormányzat kerületünk idősei számára. 2014. október 3-án 9.00 és 14.00 között sportnap került megrendezésre a Rozsnyai utcai sporttelepen, ahova közel ötszáz érdeklődő szépkorú látogatott el próbára tenni erőnlétét és eltölteni néhány felhőtlen órát.

Az Idősek Napján (2014. október 1.) tartott kedvezményes vásár iránti nagy érdeklődésre tekintettel az egyesület 2014. október 8-án 8.00 és 18.00 között ismételten akciót szervez, melynek keretében valamennyi kerületi kártyával rendelkező szépkorú fejenként maximum 2 kg cukrot (90 Ft/kg) és maximum 2 liter Aro öblítő koncentrátumot (75 Ft/L) vásárolhat. Emellett a boltokban további akciók is várják a kerületi kártyával rendelkezőket.

Archív lapok