Köszöntjük honlapunkon!

 

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Prevenciós Központ állást hirdet az alábbi pozícióba: családsegítő. A meghirdetett állás részletes leírását, pályázati feltételeket a mellékletben olvashatják. Várjuk a jelentkezéseket!

Április 4-én VIII. Nyílt napját rendezte meg a 2004 májusában alapított XIII. Kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A szakmai előadásokból és kötetlen konzultációból álló program ezúttal is sok szakembert vonzott. A kerületi önkormányzat és intézményei vezető munkatársai mellett a városrészben működő civil szervezetek, a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság, a Nyírő Gyula Kórház, az Angyalföld Polgárőr Szervezet, valamint számos kerületi oktatási és gyermekintézmény képviselői is részt vettek az eseményen.

Március 28-án Jó gyakorlatok átadása, fókuszban a menekültek címmel, a Prevenciós Központ rendezésében, az érintett állami és civil szervezetek képviselőinek részvételével nagy érdeklődéssel kísért kerekasztal beszélgetésre került sor a rendező intézmény Tüzér utcai épületének aulájában.

A mai napon 15 ügyfelünk sikeres vizsgát tett a Számítógépkezelés kezdőknek és a Számítógépkezelés középhaladóknak tanfolyamon. A képzésen elsősorban álláskereső ügyfeleink vehettek részt. A visszajelzések pozitívak voltak, sokat fejlődtek a 30, illetve 40 órás tanfolyamon a résztvevők. A program a közösségi költségvetés keretein belül valósult meg.

A húsvéti készülődés jegyében a Prevenciós Központ szervezetében működő bölcsődei hálózat intézményeiben egymást követték a tavaszváró rendezvények, amelyeken a gyermekek gondozóikkal és szüleikkel együtt készíthették el az ünnep megtartásának kellékeit.

A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Prevenciós Központ és Családi Bölcsődei Hálózat állást hirdet kisgyermeknevelő munkakörbe. A meghirdetett állás részletes leírását, pályázati feltételeket a mellékletben olvashatják. Várjuk a jelentkezőket!

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Prevenciós Központ állást hirdet az alábbi pozícióba: óvodai-és iskolai szociális segítő. A meghirdetett állás részletes leírását, pályázati feltételeket a mellékletben olvashatják. Várjuk a jelentkezéseket!

Ebben az esztendőben március 19-én ünnepeljük a Szociális Munka Világnapját, amelynek az alkalomra készült plakáton megjelenített jelszava: „Buen Vivir – valódi változás a közös jövőért.” A Világnap gondolati vezérfonalát a Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége (IFSW), a Szociális Jólét Nemzetközi Tanácsa (ICSW), valamint a Szociális Munkásokat Képző Iskolák Nemzetközi Egyesülete (IASSW-AIETS) közösen határozták meg.

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Prevenciós Központ állást hirdet az alábbi pozícióba: családsegítő. A meghirdetett állás részletes leírását, pályázati feltételeket a mellékletben olvashatják. Várjuk a jelentkezéseket!

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Prevenciós Központ és Családi Bölcsődei Hálózat február 20-án, a polgármesteri hivatal Tanácstermében rendezte meg 2024. évi Gyermekvédelmi tanácskozását, amelyen a különböző szakterületek vezetői számot adtak a gyermekvédelem és a jelzőrendszer működtetése területén végzett 2023. évi munka eredményeiről, tapasztalatairól, és áttekintették a következő időszak legfontosabb feladatait.

Archív lapok