A költészet napjára

Kerületünkben nagy hagyománya van a magyar költészet napja megünneplésének. Ebben az esztendőben a vírusjárvány által megkövetelt kijárási korlátozás miatt az ünnepség elmarad ugyan – de az ünnepet semmiféle vírus nem veheti el tőlünk.

 

 

 

A magyar költészet napját 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük, így tisztelegve a magyar költészet egyik legnagyobb hatású alakjának életműve, és a magyar költők, írók, a líra művelői előtt. A kerületi ünnepségre a hagyományoknak megfelelően a költőről elnevezett téren, József Attila szobra előtt szokott sor kerülni, az ünnepi eseményen az alkalomra írott beszéd elhangzását követően általában az ünnepelt valamelyik verse hangzik el, avatott tolmácsolásban. Az ünnepség a szobor megkoszorúzásával szokott zárulni,  majd a kerület óvodásai, iskoláinak és lakosságának képviselői is elhelyezik a tisztelet és a megemlékezés virágait Beck András szobrászművész 1952. december 3-án (a költő halálának 15. évfordulóján) felavatott alkotásának talapzatánál.

 

 

 

 

 

József Attila és családtagjainak síremléke a Fiumei úti Nemzeti Panteonban van, a sírtól néhány méternyire rozsdás vaslap magasodik, rajta átütött sorok, a költő utolsó költeménye olvasható. Ha nem is ünnepelhetünk most együtt, a kényszerű bezártságban töltött idő jó alkalommal szolgál arra, hogy felidézhessük ezt a szomorúan szép verset, eltűnődve tartalmán, üzenetén.

 

 

 

 

[Ime, hát megleltem hazámat…]

Ime, hát megleltem hazámat,

 

a földet, ahol nevemet

 

hibátlanul irják fölébem,

 

ha eltemet, ki eltemet.

 

E föld befogad, mint a persely.

 

Mert nem kell (mily sajnálatos!)

 

a háborúból visszamaradt

 

húszfilléres, a vashatos.

 

Sem a vasgyűrű, melybe vésve

 

a szép szó áll, hogy uj világ,

 

jog, föld. – Törvényünk háborús még

 

s szebbek az arany karikák.

 

Egyedül voltam én sokáig.

 

Majd eljöttek hozzám sokan.

 

Magad vagy, mondták; bár velük

 

voltam volna én boldogan.

 

Igy éltem s voltam én hiába,

 

megállapíthatom magam.

 

Bolondot játszottak velem

 

s már halálom is hasztalan.

 

Mióta éltem, forgószélben

 

próbáltam állni helyemen.

 

Nagy nevetség, hogy nem vétettem

 

többet, mint vétettek nekem.

 

Szép a tavasz és szép a nyár is,

 

de szebb az ősz s legszebb a tél,

 

annak, ki tűzhelyet, családot,

 

már végképp másoknak remél.

 

 

Képgaléria