Mindenki karácsonya 2019.

Ebben az évben december 11-én, az Angyalföldi Sportközpontban került sor az önkormányzat  nagymúltra visszatekintő Mindenki karácsonya című rendezvényére, amelyen ünnepi finomságokkal és szórakoztató műsorral lepték meg a kerület lakosait.

 

 

Az érkezőket forró puncs, és a Mikulás által bőkezűen osztogatott szaloncukor várta a sportcsarnok bejáratánál, a csarnok belső terében pedig már jóval a meghirdetett kezdési időpont előtt zsúfolásig megtelt a karzat, és a földszinten berendezett nézőtér.

Az eseményen dr. Tóth József polgármester mellett megjelentek Csiga Gergely és dr. Puchner Gábor alpolgármesterek, a polgármesteri hivatal és az önkormányzati intézmények vezetői és munkatársaik, és helyet foglaltak a széksorokban a kerületben tevékenykedő társadalmi és civil szervezetek, gazdasági vállalkozások reprezentánsai is.

 

 

Az ünnepi műsor kerületi szépkorúakból álló Colour BellsSenior Csengettyű Együttes műsorával vette kezdetét: a megszólaltatott karácsonyi dalokat nagy tetszésnyilvánítással fogadta a közönség.

A zenei csemegét követően dr. Tóth József polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait az egybegyűltekkel. A polgármester köszönetét fejezte ki a kerület lakosainak az önkormányzati választáson megnyilvánult bizalmáért, és biztosította a hallgatóságot arról, hogy a kerület vezetése a továbbiakban is az itt élő emberek jólétéért fog tevékenykedni. 

 

 

Ezt követően dr. Tóth József felidézte a mögöttünk álló esztendő legjelentősebb eseményeit, az önkormányzat munkájának eredményeit. Részletesen szólt a kerület vagyonát gyarapító építési beruházásokról, az infrastruktúra és a zöld környezet fejlesztésének eredményeiről, az itt élő emberek egészségügyi és szociális ellátása érdekében kifejtett erőfeszítésekről. Mint mondotta, a képviselő-testület a munka folytatása mellett kötelezte el magát, ehhez kérte a kerületi lakosság további támogatását. Ünnepi beszédének végén a polgármester családi örömökben gazdag, meghitt karácsonyt, és békés, sikeres, boldog új esztendőt kívánt minden kerületi polgárnak.

 

 

A beszéd elhangzását követően dr. Tóth József átadta az év folyamán, az idősek klubjai között lebonyolított, több fordulós verseny első három helyezettjének járó serleget, és pénzjutalmat.

2019. évben a kerület legjobb klubjának járó díjat az Évgyűrűk Idősek Klubja nyerte el. Második helyen a Derűs Alkony-, a dobogó harmadik fokán pedig a Nosztalgia Ház Idősek Klubja végzett. A klubok díjazását követően a polgármester elismeréseket adott át az év legsportosabb szépkorú sportolóinak, majd az Eötvös Cirkusz erre az alkalomra összeállított, ünnepi műsorával zárult a Mindenki karácsonya 2019. című önkormányzati rendezvény.

 

 

Tekintse meg az eseményen készült képgalériánkat

 

Képgaléria