Köszönet a tanszer adományokért!

Augusztus 28-án az adományok válogatásával, a tanszercsomagok összeállításával, majd a kerületben élő, szükséget szenvedő családoknak történő átadásával lezárult a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete által, immár második alkalommal megszervezett Becsengető tanszergyűjtő akció. A projekt tapasztalatairól és eredményéről Szabó Tamástól, az Egyesület alelnökétől kértünk tájékoztatást.

–Egyesületünk 2023-ban szervezett először az iskolakezdéshez kapcsolódó tanszergyűjtő akciót, amelynek eredményeként 53 kerületben élő, anyagi nehézségekkel küzdő családnak tudtunk segíteni. Ebben az esztendőben nem a segélyezettek számának feltétlen növelését tűztük ki célul, hanem arra törekedtünk, hogy az adományok a költségesebb, és ezért nehezebben kigazdálkodható és megvásárolható  tanszerek közül kerüljenek ki. Ennek megfelelően az adományok a rengeteg iskolai füzet mellett jó minőségű iskolatáskákat, ecseteket, temperafesték-, és színes ceruza készleteket,  tolltartókat, ollókat, szögmérőket, vonalzókat, tornazsákokat tartalmaztak – ami valódi segítséget jelent az iskolát most kezdő, vagy felsőbb osztályba lépő gyerekek iskolai felszerelésének összeállításához.

A július 22-én meghirdetett akció eredménye meglepetésünkre  meghaladta a tavalyi adománygyűjtés mérlegét: az augusztus 28-án lebonyolított szortírozást követően több mint száz kerületi gyermek tanszercsomagjának átadására volt lehetőségünk. Az alkalmat megragadva az adományozók mellett szeretnék köszönetet mondani a tanszergyűjtő akció megszervezésében és lebonyolításában közreműködő Prevenciós Központ, a Szociális Szolgáltató Központ, az Angyalföldi Természetbarát és Testedző Egyesület, az Angyalföldi Szociális Egyesület az Angyalföld Polgárőr Szervezet és a Civil Kerekasztal munkatársainak, akik a Lokálpatrióták aktivistáival karöltve mindent elkövettek a projekt sikeréért. Akciónk ideje alatt kezdett tanszergyűjtésbe a Vöröskereszt is, ami arra a gondolatra vezetett bennünket, hogy a jövő évi adomány gyűjtés megszervezése előtt  felvesszük a kapcsolatot a szervezőikkel, és együttműködést ajánlunk nekik. Az akció lezárulását követően már a következő projektre gondolunk: karácsony előtt, az előző év mintájára ismét megszervezzük az állateledel gyűjtő programunkat, január-februárban pedig újra a tartós élelmiszer gyűjtés következik majd.

Képeink az adományok augusztus 28.-ai szortírozásán, és az elkészült csomagok átadásán készültek. Tekintse meg galériánkat!

 

Írjon nekünk!

Amennyiben kérdése, észrevétele van, van tájékoztatást szeretne kérni írjon nekünk.

Kérdésem van